Voldemort árvaháza-Félvér Herceg részlet-Vigyázz, spoilert tartalmazhat!
gyütt követték az
igazgató fiatal énjét, aki hamarosan belépett egy kovácsoltvas kapun, mely egy magas kerítéssel
körülvett, komor, kocka alakú épület kietlen előkertjére nyílt. A fiatal Dumbledore felsietett a
bejárati ajtóhoz vezető lépcsőkön, és bekopogott. Kisvártatva kinyílt az ajtó, és feltűnt egy
ápolatlan külsejű, kötényes lány.
– Jó napot kívánok. Be vagyok jelentve Mrs Cole-hoz, aki tudtommal az intézet
vezetőnője.
– Oh. – A kislány meghökkenve pislogott a furcsa látogatóra. – Öhm... egy pillanat... Mrs
Cole! – kiabált hátra a válla fölött.
Harry hallotta, hogy egy távoli hang visszakiált valamit, majd a lány ismét
Dumbledore-hoz fordult.
– Fáradjon be, mindjárt jön.
A fiatal Dumbledore belépett egy fekete-fehér kőpadlós folyosóra. Az épület belseje
lelakott, de makulátlanul tiszta volt. Harryék követték a varázslót, s még mielőtt becsukódott
mögöttük a bejárati ajtó, felbukkant a folyosón egy sovány nő. Éles metszésű arca inkább
aggodalmaskodónak, semmint szigorúnak tűnt. Miközben Dumbledore felé tartott,
hátrafordulva egy másik kötényes szolgálólányhoz beszélt.
– ...és vidd fel a jódot Marthának, Billy Stubbs elvakarta a sebeit, Eric Whalley meg
össze-vissza keni a lepedőt azzal a váladékkal... Pont a bárányhimlő hiányzott most nekünk –
tette hozzá csak úgy magának. Mikor aztán Dumbledore-ra esett a pillantása, megtorpant és
olyan arcot vágott, mintha egy zsiráf lépett volna be a házba.
– Jó napot kívánok – köszönt kezet nyújtva Dumbledore.
Mrs Cole csak tátogott.
– Albus Dumbledore vagyok. Levelet küldtem önnek, s ön volt szíves megírni, hogy ma
fogadni tud.
Mrs Cole pislogott. Végül arra juthatott, hogy Dumbledore nem puszta látomás, mert
erőtlen hangon megszólalt:
– Igen... hogyne. Nos hát... talán menjünk be a szobámba.
Bevezette Dumbledore-t egy kopottas kis helyiségbe, ami nappali szoba és iroda
keverékének tűnt, s ósdi, szedett-vedett bútorokkal volt berendezve. A varázsló leült egy
rozoga székre, Mrs Cole pedig helyet foglalt papírokkal telezsúfolt íróasztala mögött,
nyugtalanul szemlélve vendégét.
– Mint már levelemben is megírtam, Tom Denem jövőjéről szeretnék értekezni önnel –
magyarázta Dumbledore.
– Ön a rokona? – kérdezte Mrs Cole.
– Nem, én tanár vagyok. És szeretném felvenni Tomot az iskolámba.
– Miféle iskola az?
– Roxfort a neve.
– És miért vennék fel Tomot?
– Olyan képességekkel rendelkezik, amelyek érdekelnek minket.
– Úgy érti, elnyert egy ösztöndíjat? De hát hogyan? Hisz nem jelentkezett sehova.
– Születése óta számon tartjuk őt az iskolánkban...
– Kitől tudnak róla? A szüleitől?
Mrs Cole minden jel szerint kellemetlenül éles eszű nő volt. Ezt nyilván Dumbledore is
megállapította, mert előhúzta bársonyzakója zsebéből a varázspálcáját, s egyúttal felemelt egy
teljesen üres papírlapot Mrs Cole asztaláról.
– Tessék – mondta, s miközben átnyújtotta a papírt a nőnek, legyintett egyet a pálcával. –
Úgy vélem, ez tisztázza a problémát.
Mrs Cole szeme fókuszt váltott, s néhány pillanatig az üres papírra szegeződött.
– Ez tökéletesen rendben van – szólt végül nyájasan, s visszaadta Dumbledore-nak a
papírlapot. Aztán pillantása egy üveg ginre és két pohárra esett, amelyek pár másodperce még
egészen biztosan nem voltak az asztalon.
– Öhm... megkínálhatom egy korty ginnel? – kérdezte finomkodó hangon.
– Nagyon köszönöm – bólintott széles mosollyal Dumbledore.
Egykettőre nyilvánvalóvá vált, hogy Mrs Cole komoly gyakorlattal rendelkezik a
ginfogyasztás terén. Miután bőséges adagot töltött mindkettőjüknek, egy húzásra kiürítette a
saját poharát. Utána nagyot cuppantott, és – most először – rámosolygott Dumbledore-ra, aki
nem habozott kihasználni a Mrs Cole hozzáállásában beállt változást.
– Lekötelezne, ha megosztaná velem, amit Tom Denem múltjáról tud. Ha jól sejtem, itt
született az árvaházban.
– Úgy van – bólintott a nő, és újratöltötte poharát. – Jól emlékszem rá, mert én is azidőtájt
kerültem ide. Szilveszter volt, havas, zimankós, hideg éjszaka. Az a lány alig volt idősebb, mint
én... úgy kellett felvonszolnia magát a lépcsőn az ajtóig. Persze nem ő volt itt az első ilyen
jövevény. Beengedtük, és egy óra múlva megszülte a gyereket. További egy óra múlva pedig
már nem élt.
Mrs Cole lendületes bólintással adott nyomatékot szavainak, s újabb jókora korty gint
gurított le a torkán.
– Nem mondott valamit az anya, mielőtt meghalt? – érdeklődött Dumbledore. – Például
a gyermek apjáról?
– De, éppenséggel mondott – felelte Mrs Cole, akit szemlátomást felélénkített a gin és az
érdeklődő hallgatóság.
– Emlékszem, azt mondta: Remélem, az apjára hasonlít. Mi tagadás, nem csodálkoztam
rajta, hogy ezt kívánja, mert ő maga nem volt egy szépség... Aztán azt is mondta, hogy a gyerek
Tom legyen az apja után, Rowle az ő apja után – furcsa keresztnév, nem? –, és hogy Denem
legyen a vezetékneve. Aztán mást már nem is mondott, néhány perc múlva meghalt.
